KiRándulunk: Bánkút - Bélapátfalva

Zádor

Zádor

Bánkút - Bélapátfalva


Október, 2013
~20 km / 7 h

Ősszel érkeztünk Bálapátfalvára. Szeretek ősszel túrázni, nincs se túl hideg, se túl meleg. Lefoglalt szállásunk ellenére ottlétünk azzal kezdődött, hogy új szállás után néztünk. Négy csillagosnak lett eladva, de első ránézésre egy éjszakát sem akartam ott tölteni. Látszott, hogy régen nagyon ment a hely (nagyon régen). A kapun lévő eladó tábla sem segített sokat a lelkiállapotomon.
Kompromisszumok, nem szeretem a kompromisszumokat, mert egyik fél sincs a végén megelégedve azzal, amit kap, és miután egész héten kompromisszumokat kötök a munkahelyen, a pihenésemen nem tolerálom. Viszont nem volt mit tenni, két órányi keresgélés után feladtuk, mert csak rosszabbat találtunk és ott maradtuk a lefoglalt szálláshelyen. Hihetetlen, hogy több, mint egy éve volt, erre mégis emlékszem. Itt jelezném az ottaniaknak, hogy érdemes lenne több kirándulót vonzani a körzetbe, mutatom is miért.

A tulaj láthatta megdöbbenésemet a szállás láttán, így másnap felvitt minket kocsival a bánkúti síházhoz, kicsit szemerkélt az eső, innen indult a túránk. Kár, hogy nem jegyeztem le egy évvel ezelőtt, visszanézve a képeket nem mindenre, de sok mindenre emlékszem. Eddig az egyik legfárasztóbb, de legszebb túránk volt. Sok szintemelkedésre, sűrűn váltakozó kaptatókra és lejtőkre számítson, aki oda látogat, de megéri. Nézzük, mire emlékszem képekben.

Bél-kő

Apátság Bélapátfalva

Apátság Bélapátfalva

Kilátás a Tar-kőről

Kerítéssel körbevett Őserdő



Útközben

Gyári-tó és mögötte a Bél-kő



  

Nincsenek megjegyzések: